IMPULZUS FILMKLUB A DOCUART-BAN!

IMPULZUS címmel filmklub indul 2014. május 8-tól a DocuArt Filmművészeti Központban.

Mi az élet értelme? Mi van az élet előtt és a halál után? Ahová születünk, az meghatároz minket? Hol és mi a helyem a társadalomban? Gyere el a filmklubunkra és gondolkozzunk együtt ezeken a mindenkiben ott rejlő kérdéseken.

A DocuArt Filmművészeti Központ IMPULZUS címmel filmklubot szervez 2014. május 8-tól június 19-ig, négy alkalommal. A filmklub célja, hogy elmerüljünk egy-egy izgalmas, örökérvényű gondolatkörben, majd ezt a rendezők és meghívott előadókkal együtt közösen megvitassuk.

A világban rengeteg benyomás, behatás ér minket. Ezek az IMPULZUSOK gondolkozásra késztetnek minket, és megfogalmazódnak bennünk olyan kérdések, melyekre egyértelmű válasz nincs. Mégis fontos ezekről elmélkednünk, és diskurálnunk, hogy értelmet kapjanak gondolataink. A filmklub többek között olyan alapvető kérdéseket érint, mint a lét értelme, az egyén determináltsága, a boldogság kulcsának keresése és az ember helye, felelőssége a világban, társadalmunkban.

Az első vetítésre 2014. május 8-án, csütörtökön kerül sor 18.30 kezdettel a DocuArt Filmművészeti Központban, az Erkel Ferenc utca 15. alatt.

A filmeket magyar rendezők készítették. A filmek magyar nyelven lesznek vetítve. Minden alkalommal jelen lesznek a film rendezői, és meghívott vendégek.

 

Program:

1. alkalom: 2014. május 8., csütörtök, 18:30

Befogad és kitaszít a világ Skrabski Fruzsina, 2013, 51 perc

 

2. alkalom: 2014. május 22., csütörtök, 18:30

Örvény Szekeres Csaba, 2010, 72 perc

 

3. alkalom: 2014. június 5., csütörtök, 18:30

Áramlat Novák Tamás, 2011, 55 perc

 

4. alkalom: 2014. június 19., csütörtök, 18:30

Menjek/Maradjak (New York) Imre Lóránd Balázs, 2013, 30 perc

 

A részvétel ingyenes!

 

Helyszín: DocuArt Filmművészeti Központ, 1092 Budapest, Erkel utca 15.

E-mail: docuart@docuart.hu

Telefon: +36 70 409 77 45

Web: www.docuart.hu

Facebook: www.facebook.com/DocuArtMozi/events



Bővebben a programról

1. alkalom: 2014. május 8., csütörtök, 18:30 - Mi van az élet előtt és a halál után?

Befogad és kitaszít a világ

Skrabski Fruzsina, 2013, 51 perc

A filmben végigkövethetjük a „mi van az élet előtt” és „mi van a halál után” kérdésekre való válaszok kutatását. Honnantól van a lélek? Mi lesz velünk a halál után? Van-e reinkarnáció? Van-e mennyország? Az abortusz gyilkosságnak számít?

A rendező alaposan körüljárja a témákat, és minden "illetékest" megkérdez: legyen az pap, nőgyógyász, buddhista, vagy materialista. Egy biztos a világ örök körforgásáról nincs egységes gondolkodásmód, csak sokféle nézőpont!

Meghívott vendégek:

Skrabski Fruzsina – rendező

Fekecs Máté – vallástörténész

https://www.facebook.com/events/633036943446638/?ref=5 

 

2. alkalom: 2014. május 22., csütörtök, 18:30 - Ahová születünk, meghatároz minket?

Örvény

Szekeres Csaba, 2010, 72 perc

A film a Hajdú-Bihar megyei Told faluban, Magyarország egyik legszegényebb falvában élő emberek életét mutatja be. Az egész estés dokumentumfilm személyes sorsokon keresztül próbálja meg ábrázolni a mélyszegénység problémáját. A több mint fél év alatt, amíg folyamatos jelenlétre épülő forgatás zajlott, nyomon követhető több család, és gyerekek nehézségei, válságos helyzetei. A film rámutat a mélyszegénységben élők néhány alapvető problémájára, mint az éhezés, munkanélküliség, teljes létbizonytalanság.

Meghívott vendégek:

Szekeres Csaba – rendező

Buza Domonkos

 https://www.facebook.com/events/548708505243805/?ref=5


3. alkalom: 2014. június 5., csütörtök, 18:30 - Mi a boldogság titka?

Áramlat

Novák Tamás, 2011, 55 perc

A film Csíkszentmihályi Mihály életéről és a hatalmas sikernek örvendő könyvben megjelent „Flow”-ról szól. A flow, tehát az áramlat áthathatja mindennapjainkat, és talán éppen ez a kulcs a boldogsághoz. Az elmélet szerint hétköznapjaink során rengeteg dolog vihet minket ebbe az állapotba, legyen az munka, játék, tanulás, művészet, vagy számtalan élmény, tapasztalat, amely egyénenként más és más. Ha az embert elkapja az áramlat, szinte észre sem veszi az idő múlását, a külvilág megszűnik, és csak az adott tevékenység kerül figyelmének fókuszába.

Meghívott vendégek:

Novák Tamás – rendező

Szabó Orsi – pszichológus

 https://www.facebook.com/events/244982532371507/?ref=5

 

4. alkalom: 2014. június 19., csütörtök, 18:30 - Hol az én helyem a társadalomban?

Menjek/Maradjak (New York)

Imre Lóránd Balázs, 2013, 30 perc

Két magyar külföldön. Két különböző gondolkozás. Más-más foglalkozás. Eltérő célok. Mégis sok közös van bennük. Manapság már mindenkinek van olyan ismerőse, aki "külföldön" él. A film aktualitása nem kérdéses. Olyan gondolatok merülnek fel, melyek valószínűleg már sokan feltettek magukban: Vajon milyen külföldön élni? Van-e honvágyuk? Milyenek a mindennapok? Jobb az életük? Lehet, nekünk is szerencsét kellene próbálni?

Meghívott vendégek:

Józsa László – producer

Imre Loránd Balázs – rendező

Sik Endre – szociológus

 https://www.facebook.com/events/1414393078826246/?ref=5