Baleo, Baleo! (39') Hadzsi Imre Pacsorasz Viktor 2004

4 jelenetfotó és adatok0 hozzászólás

Jelenetfotó 2.4 Jelenetfotó 1.4 Jelenetfotó 4.4 Jelenetfotó 3.4A nyugati világban a bálnavadászatot elítélik az emberek, visszatetszést kelt, amikor a ceteket ipari méretekben tizedelő modern hajók a bálnavadászati egyezmények felrúgásával ejtik el a zsákmányukat. A bálnavadászatnak van azonban egy másik, morálisan sokkal nehezebben megítélhető válfaja Indonéziában. Bálitól 800 kilométerre keletre, egy Lamalera nevű faluban az emberek évszázadok óta a bálnavadászatból élnek. Naponta kihajóznak, hogy szerencsét próbáljanak, és ha sikerül közel kerülniük egy ámbrás cethez, a szigonyos a zsákmány méretéhez képest apró lélekvesztőről veti magát annak hátára, kezében a halálos fegyverrel. A lamalerai bálnavadászok is véres munkát végeznek, tettüket azonban nem a haszonszerzés vezérli. Azért ölik meg a bálnákat, mert nem tehetnek mást: földjeik nem alkalmasak a növénytermesztésre, az ősök által teremtett hagyomány pedig kötelezi őket. A bálnavadászok száma az utóbbi évékben megfogyatkozott, kevesebb hajó fut ki, és szigonyosból sincs már annyi, mint régen. Lehet, hogy egyszer ez a hagyomány is el fog tűnni, és Földünk megint szegényebb lesz egy kultúrával. 2003-ban egy magyar forgatócsoport elutazott Lamalerába, hogy megörökítse azt, amit később talán már nem lehet. A filmhez még nem történt hozzászólás.

Ezen a helyen elsősorban a film felhasználásával, feldolgozásával kapcsolatos tapasztalatokat várjuk.
Köszönettel veszünk minden pozitív vagy negatív élményt, amelyet a film megtekintése, megvitatása váltott ki.

Segíts tapasztalataid megosztásával másokat!
Hozzászólás:

Címadatok:

Eredeti cím:Baleo, Baleo!Angol cím:Baleo, Baleo!Magyar cím:Baleo, Baleo!

Gyártási adatok:

Gyártó ország:Magyarország - hu
Gyártás ideje:2004Forgatás ideje:2003Film hossza:39 percSzínesség:színes
Felvétel formátuma:DVCAM
Eredeti nyelv: magyar Felirat nyelv:angol

Stáb:

Rendező: Hadzsi Imre Pacsorasz Viktor Producer: Hadzsi Imre Operatőr: Birgés Sándor Poór Attila Weinber Ferenc Vágó: Pacsorasz Viktor Hangmérnök: Gyulai Zsolt

Cég / Intézmény:

Gyártó: Indomania Productions Forgalmazó: Indomania Productions

Népcsoport és lokalitás:

Népcsoport: lamaholot Földrész: Dél-Ázsia Ország: Indonézia - id Lokalitás: Nusa Tenggara Pulau Lembata sziget Lamalera

Tipológia:

Típus:nem-fikciós filmForma:dokumentumfilm
Beszédmód:útifilm
Kulcsszavak: életmód mesterség identitás környezetvédelem

Kapcsolódó szakterületek:

Társadalomtudomány: kulturális antropológia
Műszaki tudomány:agrár tudományok
Természettudomány:zoológia

doc_hun_configuration Támogató Partnerünk Magnet Bank - Magyar Közösségi Bank
Rossz felhasználónév vagy jelszó.
DocuArt mozi online
DocuArt mozi online
DocuArt mozi online
DocuArt mozi online
Bejelentkezés