Blaskó Márta
(1953)

Bemutatkozás:

A Duna Televízió műsorszerkesztője vagyok, s a volt Jugoszlávia országaival foglalkozom. 1953-ban születtem Bezdánban (Jugoszlávia). Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Tanszékén szereztem tanári és fordítói diplomát 1977-ben. Már 1976-ban elkezdtem dolgozni az Újvidéki Televízió Magyar Szerkesztőségében, a gazdasági rovat munkatársaként. 1989-ben a Soros Alapítvány ösztöndíjával egy hónapot a Magyar Televízióban töltöttem továbbképzésen. Még Jugoszláviában éltem, amikor elkészítettem a Temetetlen holtaink c. kétszer egyórás dokumentumfilmet (három másik szerzőtárssal együtt), a jugoszláv partizánoknak a bácskai magyar lakosság körében végzet 1944-es népirtásáról.(Közel 40 000 embert lőttek le.) 1992. június 1-én jöttem át Magyarországra, ahol a Határon Túli Magyarok Hivatalában osztályvezetőként, majd főosztályvezető-helyettesként dolgoztam. 1993. óta magyar állampolgár vagyok. 1995-ben külsősként kezdtem el dolgozni a Duna Televízió Közép-Európai Magazin c. műsorában, 1997-től pedig belsősként. Jelenleg is ott dolgozom felelős szerkesztőként. Filmek: 2001. A Nautica (A fiumei Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia) Volt egyszer egy város ( Vukovár ostromának tízéves évfordulója) Haza-néző (A horvátországi drávaszögi magyarok múltjáról) 2002. Beszélgetés Zorán Djindjics szerb kormányfővel A bácskai Ferenc-csatorna megépítésének 200 évfordulója Országház építésének 100-ik évfordulója 2003. Ötrészes filmsorozat: A szlovéniai magyarok kulturális élete A horvátországi magyarok kulturális élete A vajdasági magyarok kulturális élete A felvidéki magyarok kulturális életet A kárpátaljai magyarok kulturális élete Gyilkosság Belgrádban (Zorán Djindjics 1951-2004) 2004. A mosztári Öreghíd Véres ősz 1944-ben Délvidéken 2005. Délvidéki Trianon Szrebrenica Délvidéki orgonák 2005. Karácsony Drávaszögben 2005. A „Forró szél” filmsorozat egykori szereplői most 2006. Város a vár alatt –a budai várbarlangrendszer I-IV. 2006. Batthány kripta feltárása 2006. 1956-os menekülttáborok Jugoszláviában 2002. február óta szerkesztő-munkatársa és magyarországi koordinátora vagyok a dán külügyminisztérium FRESTA programja által támogatott Baltic Media Center Alapítványnak Az Alapítvány számára, folyamatosan készítek filmeket magyarországi témákról az általuk kért tematikai körökön belül. (Többek között az EU csatlakozással és az UNESCO világörökség program kapcsán.)

Adatok:

Vezetéknév:Blaskó Személynév:Márta Születési idő:1953

Filmek:

Rendező: Séta Kassán Séta Zágrábban Reggeli kávé az Újvidéki Színházban

doc_hun_configuration Támogató Partnerünk Magnet Bank - Magyar Közösségi Bank
Rossz felhasználónév vagy jelszó.
DocuArt mozi online
DocuArt mozi online
DocuArt mozi online
DocuArt mozi online
Bejelentkezés